Tárnok Mihály verseiből...
*
Tárnok Mihály verseiből...
Ki mondja majd?
a nem leszünk…
Gondoltál erre Kedves?
Ha elmegyünk…
Kik szólnak a fellegekhez?
Ha virág nyíl…
Kimondja? Itt a szép tavasz?
Ki simítja…
A bársony barkaágakat?
Ha nem leszünk…
Ki gyújtja fel a csillagot?
Kinek szíve…
Dobog majd, lázasat, nagyot?
Táncot ki lejt…
A benn dübörgő ritmuson?
Ki kiáltja…
Örvendezve: szép a májusom?
Ki érzi "úgy"…
Az orgonának illatát?
Ki hallja meg…
A csalogánynak szép dalát? -
-és szerelmet…
Mit rejt egy bogárzizzenet?
Mit dajkálnak…
Hegyekből érkező szelek.
Ki álmodik…
Egymásba kúszó álmokat?
Ki áldja meg…
A forró asszonycsókokat?
Megértik e…
A buzgó férfiszíveket?
Ha azt mondja…
Hogy akkor is…Téged szeret!
Hová mennék...
Hová mennék, ha nem lennél velem?
Kiért csillogna olykor a szemem?
Szóvirágok kiért is nyílnának?
S kiért nyitna borús eget a nap?
Ábrándképem ki szépét rejtené?
Vörös alkony ki arcát festené?
És álmaimban kit vinnék táncba?
A "vénkeringő" csodás dallamára?
Lelkemnek féltett titka csak Te vagy!
Értem bizsergi szám a csókokat.
A "nemvagyvelem" kínját erezem,
S kétségek közt vergődik szívem.
Hozzád, akihez nyíl-utam vezet
A tévelygésből majd megérkezek.
Ölelj erősen s ha senki sem lát,
Őrizze lelkünk a harmóniát.
Hová mennék?... Te vagy az életem!
A hétköznap s kokárdás ünnepem.
A világom vagy! Bánat és Öröm!
Mindkettő szép, köszönöm, köszönöm.
Teázás
A kertben néma árnyak lengtek,
Langy ölelt át minden kis zugot,
Búgtak a gerlék, párt kerestek,
S virágoztak sárga nárciszok.
A nagy terhektől tisztult lelkem,
Óh hogy hívott, várt már Tégedet,
Ábrándképek gyűltek szememben,
Hogy hallottam könnyű léptedet.
Teát hoztál - meleg mosollyal -,
Kérdezted, hány cukorral kérem.
A szertartásod mennyi gonddal
díszítetted, s tetted elébem...
Kortyolgattam, így rögzült a perc,
Nem hagytam veszni, kép volt, enyém,
Úgy éreztem, ünnepel a kert,
Örömfény gyúl a fák tetején.
E langy teában dallamok zenéltek,
És benne versek, rímek vártak,
Nem vettem észre, hogy e sok-sok szépben,
Már nyúlnak, már szöknek az árnyak...
|