Faludy György: Két szonett

Hatvanöt év korkülönbség. Remegtem
a rémülettől. S mégis átadom
magamat néked. Megőrültem, mondják.
Jeges lúdbőr futott le hátamon.

Egyszerre mégis otthon vagyok nálad
s fölöttünk a szerencse őrködik.
Beszélgetésünk folyója kiárad
és megtanultuk, hogy időnk rövid.

Ám most így élünk durva és szíves
lények között, nem ülünk senkihez
s nem mondunk magunkról sokat. Minek?

De élvezed és én is élvezem
a lehetetlent. Maradj énvelem.
A mindenségben nincsen értelem.

Éjfél is rég elmúlt. Lefekszem vállad
mellé, szétterült, sárgaréz hajad
dobogójára és némán csodállak
mint alszol el tíz másodperc alatt.

Nékem több kell. Felébredek vagy hétszer
s látom; összegubancolod magad.
Karodat fejed mellé dobtad. Nézlek:
csak bodzabél fehér hónod marad.

Reggel hosszú tested előkelően
kinyúlik. Arcéled nem messze tőlem
ártatlan s gyermeteg. Oly izgatott

leszek, vénség, hogy itt vagyok veled
és mint a lég, mindkettőnket befed
fiatal, győztes, barbár illatod.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.