Kálmán Mária:
Fölfelé fordított tenyérrel...

Kínlódom, kedves.
Nem romantikusan és bolondul,
Nem kalandvágyón, mint egykor,
Nem hiúságban sebzett dühvel
Nem a gőg alázatába álcázott
Undorral és könnyeivel...
Csak egyszerűen, mondhatni
Könnyedén kínlódom ma már,
Mosolyogva, töprengve olykor,
Lefojtva lobogó lánggal,
Melynek irányát is én, csak én
Tartom kezemben időm végezetéig.
Hittem, hogy a mérce
Nem tőlem származik.
Hibás nem lehetek abban, ahogy látok!

Csak későn, igen későn
Azt tanultam:
Nem én szállok alá a hibákhoz,
Hanem azok röppennek belém,
És úgy erősödnek, mint megfogant gyermek
Védekezéshez nem szokott szívemnek
Nyugtalanul dobogó helyén.
Mint magzat és anyja két szívhangja
Rímbe összedobban
Úgy vert az én egy szívem
Két helyen
S belekoptam.
Jött a kérdés,
S el nem hagyott azóta:
Hol egy lélek?
Fölfelé fordított tenyérrel
Keresek, könyörgök, kérek...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés