Kovács Mikó Edina:
XXXVII.

...a nő megáll a tükör előtt este:
egész nap, mindenkinek megfelelt,
a munka ideje végképp letelt.
Ilyen, nézi, mikor nincs szépnek festve.

A ráncok lassan ismerősök lesznek.
Igaz, a hátán bárhová elér,
ha viszket - nem kell idegen tenyér.
De már régen nem bódítja a kezdet.

Tűnődik: nem lett sztár, épp csak statiszta.
Nem fedezte fel a rák gyógyszerét.
Számba venni, amit eddig elért:
pár perc elég, nem túl hosszú a lista.

A vétkest, hogyha volt is, nem kereste -
az ígéretet kitől kérje számon.
A szép jövő: múlt. A múlt: kócos álom.
S a nő megáll a tükör előtt este...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés